A politikusok által írt könyvek két kategóriára oszthatóak: amint a bor, úgy az ilyen könyv is lehet "jou" vagy csak szörnyen "ouh". Barack Obama könyve 2006-ban jelent meg és meglepően őszinte. Ritka dolog ez manapság, egy ültömben el is olvastam.
A bevezetőben Amerika legfőbb gondjaként a mindent átható megosztottságot tartja Demokraták és Republikánusok között. A választási rendszer " a győztes mindent visz" szabálya miatt nem lehet a legcsekélyebb megegyezésre jutni alapvető kérdésekben.
"Nyilvánosan alig találkozni reális önértékeléssel, magába nézéssel, felelősségvállalással bármelyik oldalon, nem beszélve arról, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismerjük el azt, hogy esetleg mi is felelősek lehetünk a rövidzárlatért. Ehelyett, amit hallani - és nem csupán kampányokban, de vezércikkekben, könyvekben, sőt a folyamatosan teret hódító blogvilágban is - , az csupa bírálat-visszautasítás és felelősségáthárítás. Az ember - ízlése szerint - a jelenlegi helyzet kialakulásáért okolhatja a radikális konzervativizmust vagy a perverz liberalizmust, a nagy olajcégeket vagy a mohó ügyvédeket, a vakbuzgó hitszónokokat vagy a melegaktivistákat a Fox News tévéadót vagy a New York Timest."
Ugye milyen ismerős, Fidesz - MSZP, Fico - ellenzék, Bugár - Csáky, ha ezek megegyeznének egymással mindjárt eljönne a Kánaán azon nyomban. Nem kell itt vitatkozni, álláspontokat ütköztetni - meg kell egyezni oszt kész. Az ilyen populista duma mindig borzolja az idegpályáimat, tán nem a demokrácia lényege a nézetek szabad pluralizmusa, miért kellene mindenkinek egyetérteni mindenben. Az olyan diktatúra szagú valami - pionírnyakkendő színe és pitralon szaga van.
Lassan azonban én is rengeteg olyan parttalan vitát látok magam körül, aminek semmi értelme. Tényleg vannak dolgok, amelyekben meg lehet és meg is kell találni a közös nevezőt. Különben sehova nem vezető viták foglyaivá válunk - pl. oktatási és nyelvtörvény Szlovákiában. Mit mond erre a gyümölcsnevű frissensült amerikai elnök:
"Persze másról is kellene beszélni. kellene beszélni arról a sokmillió amerikairól, aki nap mint nap szorgalmasan végzi a dolgát. bejár a munkahelyére vagy éppen állást keres, viszi a saját vállalkozását, segít a gyerekeinek a házi feladat megoldásában, harcot vív a magas gázszámlákkal, az elégtelen betegellátással, vagy küzd egy olyan nyugdíj megszerzéséért, aminek a folyósítását valahol valamilyen csődbíróság letiltotta. ezek az emberek mind-mind reménykedni és remélni szeretnének, de félnek a jövőtől. Az életünk tele van ellentmondással és bizonytalansággal. És minthogy a politika olyan keveset foglalkozik mindazzal, ami velünk naponta történik - mert azt már megértették, hogy a politika üzlet, nem pedig szolgálat, hogy a politikai viták pedig inkább csak cirkuszok, ramazurik-, ezért befelé fordulnak, és egyúttal el is fordulnak a hangos, gyűlölséggel teli, vég nélküli perpatvaroktól."
Ez még mindig nagyon populista szagú duma, ám ekkor elkezdi kifejteni gondolatait a megoldási lehetőségekről. Itt kezd izgalmassá válni a történet. A megoldás a visszatérés az eredeti értékekhez, ahhoz, amit Huntington Amerikai hitvallásként ír le.
"Maguktól érthetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve, hogy a teremtő mindenkit bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel, és hogy ezen jogok közé tartozik az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz való jog." (Ezt nem Obama írja, ezek a Függetlenségi Nyilatkozat kezdő sorai 1776-ból.)
Seymour Martin Lipset, az egyik legismertebb politológus őt kulcsfontosságú elvben határozza meg a Hitvallás velejét: szabadság, egyenlőség (az esélyeké és a tiszteleté, nem pedig az eredményeké vagy az életkörülményeké), individualizmus, törvények által korlátozott kormányzat és laissez-faire (azaz a dolgok szabad folyása). A Hitvallás központi eszméi csaknem teljes körűen a protestáns értékekből erednek. Nem alkottak hasonlót a szárazföldi Európában, sem a muzulmán, buddhista, ortodox, konfuciánus, hindu, zsidó, katolikus, de még a lutheránus és az anglikán kultúrában sem.
Demokrata, republikánus, fekete, fehér, sárga egyaránt egyetért magáénak vallja az individualizmus és e munkaerkölcs alapvető értékeit. Egy átlag amerikai évente 350 órával dolgozik többet, mint európai társa. a tizenévesek 60 százaléka dolgozik, háromszor annyit, mint a többi iparosodott országban. A szabadságot gyakran bűnnek érzik, gyanakvással tekintenek a munka nélkül töltött időre. Ezeket a statisztikákat, mindig enyhe kétellyel olvasgattam korábban, azonban 2006-os amerikai utam során megbizonyosodhattam azok igazáról.
Mielőtt tovább lépünk életünk kavargó forgatagában álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk át vajon mifelénk magyarok közt a Kárpát-medencében hány olyan alapvető érték van amelyben egyetértünk és identitásunkat arra alapozzuk:
közös nyelv, ezeréves történelmünk sikerei és kudarcai Szent Istvántól a királyság széthullásáig, magyar nemzet határokon átívelő egysége (december 5. után azért egy kérdőjelet tegyünk ide?), tehetséges népnek tartjuk magunkat, akiket csak a történelem sorsrontó viharai akadályoznak meg a kivirágzásban.
A munkaerkölcsünket a kommunista múlt tartja még mindig béklyókban, az egyéni sikerre sandán tekintünk (nehogy má a szomszédnak zöldebb legyen a kertje), tehetségeink külföldre menekülnek, a munka nem érték - az anyagi vagyon fétissé vált. Sikeres gazdagjaink pedig minden nap elfelejtenek áldozni az őket körülvevő közösség oltárán.
Obama egy jó sztorit hoz kontrasztként a világ leggazdagabb emberével való találkozáskor:
"Warren Buffetnek, a Berkshire Hathaway elnökének az irodájában öltem. Hallottam már Buffet híres szerénységéről és egyszerűségéről - hogy még mindig ugyanabban a házban lakik, amit 1967-ben vásárolt, és hogy gyermekeit mind az omahai állami iskolába járatta. Mégis kissé meglepődtem, amikor beléptem ebbe a furcsa omahai irodaházba - amely nyugodtan lehetett volna egy biztosítási ügynök irodája is. "Jöjjön ide hátra", szólt ekkor egy női hang. Körülnéztem és a sarokban megláttam magát az Omahai Pénzcsinálót, amint nevetgél valamin a lányával, Susie-val és az asszisztensével. Öltönye kissé gyűrött volt, bozontos szemöldöke magasan tornyosult a szemöldöke fölött. Buffett azért hívott Omahába, hogy az adópolitikáról beszélgessünk. pontosabban azt akarta tudni, hogy Washington miért csökkenti tovább az ő jövedelmi körébe tartozók adóját, miközben az államháztartás csődben van.
_ Minap elvégeztem egy számítást - mondta, amikor leültünk a szobájában. - habár sosem folyamodtam adókedvezményekhez és sosem volt adótanácsadóm, most, miután kifizetjük a bérért járó adót, mint mindenki más összeget, én arányosan kevesebb adót fizetek be, mint a saját recepciósom. Majdnem biztos vagyok abban, hogy alacsonyabb adókulccsal adózom, mint az "átlag amerikai".
- A szabad piac a legjobb módszer, amit eddig kitaláltak, arra, hogy az erőforrásokat a lehető leghatékonyabb és legjövedelmezőbb módon aknázza ki - mondta. - A kormány nem jól muzsikál e téren. Viszont a szabad piac sem igazán megfelelő arra, hogy biztosítsa a megtermelt javak tisztességes vagy bölcs elosztását. Ezeknek a javaknak egy részét vissza kéne forgatni az oktatásba, hogy az újabb nemzedékeknek is jó esélyei legyenek, és hogy fenntartásuk az infrastruktúrát, meg hogy valamiféle biztonsági hálót nyújtsunk mindazoknak, akik a piacgazdaság vesztesei.
Itt vagyok például én. Nekem történetesen volt tehetségem ahhoz, hogy jól forgassam a tőkét. De hogy használni is tudjam ezt a képességemet, ahhoz kellett ez a társadalom, amelybe beleszülettem. Ha egy vadászó-halászó törzs tagjának születtem volna, ez a tehetségem teljesen haszontalan. S mivel nem tudok gyorsan futni, nem vagyok különösebben erős, valószínűleg valamilyen vadállat vacsorájaként végeztem volna. de elég szerencsés voltam ahhoz, hogy akkor és oda szülessek, amikor és ahol a társadalom értékelte ezt a tehetségemet, jó oktatást biztosított, hogy fejleszthessem képességeimet, és olyan jogi és pénzügyi rendszert alakított ki, amely lehetővé tette számomra, hogy azt csináljam, amit szeretek, és ráadásul még sok pénzt keresek. A legkevesebb, amit tehetek az az, hogy igyekszem ennek egy részét visszafizetni."
Hát egy két ilyen figura nálunk is elkelne.
Amikor ideértem a bejegyzés írásánál olvastam, hogy meghalt Samuel P. Huntington. Nagy koponya volt. Nyugodjék békében.
Obama két hét múlva beköltözik a Fehér Házba, Huntington halott, Warren Buffett szegényen fog meghalni - vagyonát egy alapítványra hagyja. Itthon fagy van odakint, de hó nem esik, korán sötétedik. Fekete karácsony.
1 comment:
Sajnos nálunk a sikeres és gazdag vállalkozókat inkább démonizálják, mint sikeres példaként mutatják. Valószínűleg ennek is vannak gyökerei, de azért van már most is jópár vállalkozó, aki sok dolgot támogat.
A kicsinyességünket le kéne győzni, mivel ha a magyar közösség nem képvisel gazdasági erőt, akkor súlytalan lesz a politikai képviselt is.
Post a Comment