Krisztusi korba léptem ma. A múlt héten túléltem egy autóbalesetet, hamarosan gyermekem születik. Minden adva van, hogy egy kicsit átgondoljam az életem folyását.
Az akadémiai életen túl a tágabb közönség köztudatába egy 1993-ban publikált munkájával került, amely A civilizációk összecsapása címet viselte. A tanulmányt hamarosan egy bővebb könyv is követte, amelyet magyarul is olvashatunk és azóta a jelenkori politológia egyik sarokkövévé vált. Minden nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elemző hozzá képest definiálja magát. E munka válasz volt Francis Fukuyama hasonló hatású munkájára A történelem végéről, amely a liberális demokrácia világát jövendölte a 21. század fő tendenciájaként. Huntington ezzel szemben a kulturális identitásokon alapuló konfliktusok eljövetelét vizionálta.
A világot nyolc civilizációra osztja történelmi tényezők alapján (Kína, a hindu civilizáció, Japán, Latin-Amerika, Afrika, iszlám, az ortodox, valamint a nyugati kereszténység). A fő konfliktusok a kulturális identitások kereszttüzében alakulnak ki, amelyek középpontjában az iszlám világ fog állni. 2001. szeptember 11-e után lanyhult a korábbi kritikák éle, ám mindmáig sokan bírálják világlátását. A globalizáció egységesítő tendenciái is halványulni látszanak pénzügyi és energia válságokkal tarkított mindennapjainkban. A nyolc civilizáció leírása párját ritkító és olvasmányos, ajánlom mindenki figyelmébe. Érdekes egy pillantást vetni a Kelet és Nyugat közti határra, amely kettészelve Romániát és a Balkánt a történelmi Magyar Királyság határainál fut (ortodox és katolikus-protestáns világ közti határ:).
Nem kívánom személyes dolgaim boncolásával terhelni az Olvasót. Helyette egy kiváló elme élettörténetét szeretném bemutatni. Samuel P. Huntington, amerikai politológus-történész munkássága önmagában is megér egy misét, gondolatait, véleményét érdemes áttranszformálni közép-európai világunk jelenségeinek jobb megértéséhez.
Huntington páratlan karriert futott be, 56 éven át a Harvard Egyetem tanára volt. Nem rosz móka a világ legjobb egyetemén tanítani, ám a világhír elnyeréséhez ez még önmagában kevés. Huntington hüvelykujját a világ ütőerére nyomva kiváló intuícióval érezte meg a világpolitika legfőbb kérdéseinek aktuális szívverését. Amerikában egy tudósnak is törődnie kell munkájának marketingjével. Kritikusai gyakorta fanyalogtak témaválasztásain, amelyek mindig divatos témákat jártak körbe. Egyet azonban biztosan ki lehet munkáiról jelenteni: sosem az aktuális korszellemet lovagolta meg, munkái mindig bátran a többségi főárammal szembe mentek.
Az akadémiai életen túl a tágabb közönség köztudatába egy 1993-ban publikált munkájával került, amely A civilizációk összecsapása címet viselte. A tanulmányt hamarosan egy bővebb könyv is követte, amelyet magyarul is olvashatunk és azóta a jelenkori politológia egyik sarokkövévé vált. Minden nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elemző hozzá képest definiálja magát. E munka válasz volt Francis Fukuyama hasonló hatású munkájára A történelem végéről, amely a liberális demokrácia világát jövendölte a 21. század fő tendenciájaként. Huntington ezzel szemben a kulturális identitásokon alapuló konfliktusok eljövetelét vizionálta.
A világot nyolc civilizációra osztja történelmi tényezők alapján (Kína, a hindu civilizáció, Japán, Latin-Amerika, Afrika, iszlám, az ortodox, valamint a nyugati kereszténység). A fő konfliktusok a kulturális identitások kereszttüzében alakulnak ki, amelyek középpontjában az iszlám világ fog állni. 2001. szeptember 11-e után lanyhult a korábbi kritikák éle, ám mindmáig sokan bírálják világlátását. A globalizáció egységesítő tendenciái is halványulni látszanak pénzügyi és energia válságokkal tarkított mindennapjainkban. A nyolc civilizáció leírása párját ritkító és olvasmányos, ajánlom mindenki figyelmébe. Érdekes egy pillantást vetni a Kelet és Nyugat közti határra, amely kettészelve Romániát és a Balkánt a történelmi Magyar Királyság határainál fut (ortodox és katolikus-protestáns világ közti határ:).
Huntington másik legismertebb műve a demokrácia terjedéséről szól történelmi perspektívában: Harmadik hullám: demokratizálódás a 20. században. Ebben nagy ívű összefoglalást adott az 1974 óta Dél-Európában, Latin-Amerikában és a volt szovjet birodalomban lejátszódott rendszerváltozásokról, beleillesztve őket a demokrácia terjedésének 150 éves folyamatába.
Legutolsó könyve, amelyet éppen halálakor olvastam az amerikai identitás változásait írja le. A nyugati protestáns értékek legnagyobb kihívásaként a spanyol ajkú hispán bevándorlást írja le hátborzongató nyitottsággal, lerombolva a politically correct álszent nyelvezetét.
Munkái mellet érdemes elgondolkodnunk az ételmiségi pálya különbségein Amerikában és tájainkon. Huntington élete végéig nyíltan vállalta, hogy a demokratákra szavaz, miközben írásai a neokonzervatív hullám alapművei közé tartoznak. Konzervatív nézeteivel több, mint fél évszázadon át egy multikulturalizmusáról híres tanszék oktatója lehetett. Bátran politikai tisztséget is vállalt a Carter adminisztrációban (demokrata elnök). Korábbi szerzőtársa, Zbigniew Brzezinski vezetése alatt a Nemzetbiztonsági Tanács biztonságpolitikai tervezőrészlegének koordinátora volt. A legszimpatikusabb számomra nem is a politikába való bejutás - ez a csatorna nálunk is rendelkezésre áll, hanem a nyitott visszaút lehetősége. Van átjárás a magas tudomány és a nagypolitika világa között. A politikai ciklus végével az akadémiai világ tárt kapuja várja a politikust, aki a legnagyobb természetességgel térhet vissza tanszékére anélkül, hogy pártkatonának tekintenék. A tanszék presztízsét is csak növeli a politikai funkció betöltése.
A Felvidék nem Amerika. A "független értelmiségi" állatfaj azonban nálunk kihalóban van. Nehéz mifelénk egyetemi karriert befutni, politikai tisztséget betölteni, a főáramtól eltérő gondolatokat nyilvánosan papírra vetni. Itt mindenkinek több sapkája van. Egy személyben mindenki MKP-és, Csemadok-os, helyi dalárdatag és még sorolhatnám (a fiatalabbak Via Nova ICS-sek, DH-sok, MIK-esek). Ez meggátolja a társadalmi párbeszédet, függőségi viszonyokat teremt elvileg független intézmények között (majdnem minden civil szervezet vezetője MKP vezető is valamilyen szinten). A jól működő civil szféra megerősödésének így egyetlen útja lehetséges. Nevezzük ezt "komoly politológiai szakterminológiával": "egysapkásodásnak".
Huntington sikerének egyik magyarázata az öntörvényűsége, vagyis az, hogy politikai véleményét nem kötötte a pártok irányvonalához. Botránypolitológusként szerepelt újságok címlapjain.
Botrány, hogy nálunk ilyen kevés található e kivételes fajtából.
Legutolsó könyve, amelyet éppen halálakor olvastam az amerikai identitás változásait írja le. A nyugati protestáns értékek legnagyobb kihívásaként a spanyol ajkú hispán bevándorlást írja le hátborzongató nyitottsággal, lerombolva a politically correct álszent nyelvezetét.
Munkái mellet érdemes elgondolkodnunk az ételmiségi pálya különbségein Amerikában és tájainkon. Huntington élete végéig nyíltan vállalta, hogy a demokratákra szavaz, miközben írásai a neokonzervatív hullám alapművei közé tartoznak. Konzervatív nézeteivel több, mint fél évszázadon át egy multikulturalizmusáról híres tanszék oktatója lehetett. Bátran politikai tisztséget is vállalt a Carter adminisztrációban (demokrata elnök). Korábbi szerzőtársa, Zbigniew Brzezinski vezetése alatt a Nemzetbiztonsági Tanács biztonságpolitikai tervezőrészlegének koordinátora volt. A legszimpatikusabb számomra nem is a politikába való bejutás - ez a csatorna nálunk is rendelkezésre áll, hanem a nyitott visszaút lehetősége. Van átjárás a magas tudomány és a nagypolitika világa között. A politikai ciklus végével az akadémiai világ tárt kapuja várja a politikust, aki a legnagyobb természetességgel térhet vissza tanszékére anélkül, hogy pártkatonának tekintenék. A tanszék presztízsét is csak növeli a politikai funkció betöltése.
A Felvidék nem Amerika. A "független értelmiségi" állatfaj azonban nálunk kihalóban van. Nehéz mifelénk egyetemi karriert befutni, politikai tisztséget betölteni, a főáramtól eltérő gondolatokat nyilvánosan papírra vetni. Itt mindenkinek több sapkája van. Egy személyben mindenki MKP-és, Csemadok-os, helyi dalárdatag és még sorolhatnám (a fiatalabbak Via Nova ICS-sek, DH-sok, MIK-esek). Ez meggátolja a társadalmi párbeszédet, függőségi viszonyokat teremt elvileg független intézmények között (majdnem minden civil szervezet vezetője MKP vezető is valamilyen szinten). A jól működő civil szféra megerősödésének így egyetlen útja lehetséges. Nevezzük ezt "komoly politológiai szakterminológiával": "egysapkásodásnak".
Huntington sikerének egyik magyarázata az öntörvényűsége, vagyis az, hogy politikai véleményét nem kötötte a pártok irányvonalához. Botránypolitológusként szerepelt újságok címlapjain.
Botrány, hogy nálunk ilyen kevés található e kivételes fajtából.
1 comment:
Ezért kéne talán nagyobb önállóságot adni a szervezeteknek. Az egyetemen a HÖK-ből valami formálódott, de éppen ezért nem engedték, hogy legyen saját költségvetése, mert egy önálló szervezettel csak a gondok vannak.
Ez szép állom, de talán ez a közösség kicsi ahhoz úgy, hogy nincs egy nagyvárosunk se. Nagy falukban meg nem lesz független értelmiség.
Post a Comment