Cromwell Olivér pontosan annyi ír életét oltotta ki véres hadjáratával, ahány magyar él a Felvidéken. Az írek mélyen katolikus nép, mégis Dublin két legnagyobb katedrálisán kakas trónol (anglikán templomok mindmáig). A város egyeteme a híres Trinity College szintén protestáns - csak a 20. század elején törölték el a katolikus egyház azon helyi rendelkezését, amely örök kárhozattal fenyegetett minden ír hazafit, aki a protestáns egyetemen tanult. Míg mi forradalmat robbantottunk ki a Kárpát-medencében és szabadságharcunkat vívtuk, 1845 és 1848 között 1 millió ír halt éhen a burgonya éhínség következtében és ugyanannyi távozott külföldre - javarészt az Egyesült Államokba (azóta is minden amerikai elnökről kiderül, hogy ír származású).
Az első világháború után aztán gatyába rázták magukat az írek és kiharcolták függetlenségüket. persze, hogy ne legyen happy end, rögtön polgárháborúba is kezdtek - a sziget a katolikus Ír köztársaságra és 6 protestáns megyére szakadt mindmáig. A 20. század újabb csodát hozott a zöld szigetre. Írország az éhező kistestvérből az Európai Unió egyik leggazdagabb országa lett (köszönhetően a relatíve ésszerűen felhasznált EU alapok támogatásainak is).
Dublin mámorító helye a világnak.: 15 perc alatt körbe lehet sétálni és megtekinteni minden nevezetességét, ám egy emberöltőre elegendő hangulatos kocsma található benne.
Dublin a legtöbb irodalmi Nobel-díjast adó város. A világ azon kevés embere közé tartozom, akik gimnazista korukban elolvasták James Joyce korszakalkotó gondolatfonalát, az Ulyssest (nem könnyű, tessék kipróbálni). Az utcákon mindenütt hivatkozások a főhős Leopold Bloom merre fordult meg a városban. Az irodalom áthatja Dublin illatát, ízét és hangulatát.
És U2 minden mennyiségben. A város kocsmákkal teli sikátoraiban (Temple Bar) pattogós ír népzene és U2 slágerek dallamai fonódnak egybe. Egy utcasarkon befordulva a falakról tekint le a járókelőkre.
Nekem legjobban az édesapám korabeli buszsofőr tetszett, aki amikor jegyet kértem a Croke Park-ba ( a koncert helyszíne) szemében huncut mosollyal mondta, hogy még negyed óra és vége a műszaknak, akkor Ő is indul koncertre. Gyalog csupán 10 perc a stadion, vegyek inkább sört a pénzemen buszjegy helyett - igazított útba. Így is lett.
A koncert fantasztikus volt. Kommentekben sokan fanyalognak Bono afrikai békeharcos akcióin (akárcsak Sting esőerdő mentésein). A koncerten Ang Szán Szu Csi, a burmai demokratikus erők vezérének játszottak egy számot. A színpad sem volt semmi:
A kollégium mellett, ahol laktam leltem az utca kövén erre a táblára.
Két évvel a születésem előtt itt robbant fel az az utcai bomba, amely emlékére íródott az alábbi dal:
Számomra a meglepetés az új lemez I'am going crazy tonight dala volt, amely elsőre sekélyesen hangzott ám a koncerten óriási buliba torkollott. Íme:
Tovább!