Itt a tavasz, itt van újra...

További szép képeket találhat itt.

Tovább!

Panenka örök

Alighogy megszülettem, aban a nevezetes évben (1976) rengeteg olyan dolog történt, amely megváltoztatta a világ folyását:

A British Airways és az Air France beindítja az első szuperszonikus utasszállító repülőgép, a Concorde menetrend szerinti járatait.

A vörös khmerek hatalomrajutása Kambodzsában.

Megkezdődik a BMW 6-os sorozatának (E24) gyártása.

Jimmy Cartert választják az USA 39. elnökévé.

A Microsoft név bejegyzett védjeggyé válik.

Megszületik Vlagyimir Klicsko ukrán ökölvívó, Béres Alexandra magyar fitnesz szakértő, Kásás Tamás vízilabdázó, Polgár Judit sakkozó és Ronaldo brazil labdarúgó.

Meghalt Latinovits Zoltán, színész és Mao Ce Tung kínai pártfőtitkár.

Közgazdasági Nobel-díjat kapott Milton Friedman.

De aminek valóban maradandó hatása lett az nem más, mint:


A héten a jégkorongban láthattuk újra ezt a bravúrt:


Hát igen, Panenka örök. (Egyszer gyermekkoromban a grundon én is lőttem egy ilyen gólt, de nem találom a youtube-on. Ha valaki titokban feljátszotta gyermekkori zsengémet, kérem töltse fel - a jutalom garantált).
Tovább!

Tudom ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

A héten vendégem volt a Kempelen Klubban Csermely Péter hálózatkutató vegyész. A jelen lévő fiatalokkal egyetemben fantasztikus szellemi kalandban lehetett részünk.

A hosszú élet titkától, Mona Lisa mosolyának rejtéjén át, korunk hálózatainak roppant szövevényeit elemezve megtudhattuk hogyan lehet Nobel-díjat szerezni 4 sorban leírható ötletért és ki lehet a következő magyar a díjazottak sorában.

Csermely Péter vegyészetet tanult, jelenleg mégis a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen oktat és kutat. A világon elismert magyar tudósok csapatában található, Sólyom László köztársasági elnök a Bölcsek tanácsába invitálta őt.

Kezdjük egy könnyedebb témával. Mitől is titokzatos Mona Lisa mosolya?

Továbblépve megtudhattuk, hogy az evolúció rejtélyének megfejtéséhez a muslincák tanulmányozásán át vezet az út. 

A tudomány világában sokszor a kevés többet ér. Hogyan kaphatunk Nobel-díjat 4 sornyi szövegért.

Ha ilyen könnyen megy a dolog lássuk ki esélyes magyarként újabb Nobel-díj elnyerésére?

A hálózatok világa körbeszövi mindennapjainkat. Internet, mobiltelefonok, közösségi oldalak - IWIW, Facebook, ... Mi a közös a naprendszer  mozgásában, a sejtek burjánzásában, és az ember alkotta hálózatokban? Mit csinálna ma Shakespeare az IWIWen?

Sólyom László látva Magyarország jelenlegi helyzetét egy létszámát tekintve törpe, ám szellemileg óriás csapatot hívott össze. Ők a Bölcsek tanácsa. Mágikusan hangzik (Harry Potter Bölcsek köve után). Kik is ők és vajon a nagy koponyák kis helyen is jól megértik egymást?

A Tanácsban csermely Péter az oktatásüggyel foglalkozik. Egy újszerű látásmód arról, mit is kellene kezdeni az iskoláinkkal.

A végére pedig egy jó tanács: hogyan legyünk sikeresek az életben. A végén van a csattanó, ne hagyják ki.

Tovább!

Martin Luther King 80. születésnapjára

1929. január 15-én egy csöppnyi kis feketeség született a georgiai Atlantában. Lelkészcsaládba érkezett, a baptista közösség lelkésze volt az édesapa, a templom zongoristája az édesanyja. Vasárnaponként a papa érzelmektől túlcsorduló beszédeit hallgatta, testvéreivel a templomban nőt fel. Felcseperedve a Bostoni Egyetemre ment tanulni. Megismerkedett klasszikus filozófusok írásaival, Gandhi tanaival. 24 évesen a koreai háború kitörésének az évében (1953) fejében már ott zakatolt a háborúellenesség és az erőszakmentesség gondolata. Megnősült és Alabamába ment lelkésznek (ott született Forest Gump is:).

Lent Délen "Csak fehéreknek" táblák sűrűjével találkozott.  Alig pár hónapja kezdett el lelkészként dolgozni az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Brown versus Board of Education perben úgy döntött, hogy a bőrszín szerinti szegregáció alkotmányellenes az állami iskolákban (1954). Rá egy évre egy fekete asszony nem adja át a helyét egy fehérnek, mire letartóztatják. Másnap Montgomeryben kitört a zendülés.

Hősünk a polgárjogi aktivisták mozgalmának az élére áll.  Egy év múlva letartóztatják, mert 30-al megy egy olyan utcán autóval, ahol 25 a megengedett sebesség (1956-ban Magyarországon is letartóztattak jó pár embert, és sokan oda menekültek szabadságért, ahol hősünk a saját szabadságáért kezdett küzdeni). Bombát dobnak a házára, amelyben bent van a felesége és négy és fél éves kislánya, de bosszú helyett az erőszakmentes ellenállás apostola lesz.

A feketék iskolai szegregációját törvényileg megszüntették, de Délen senki nem merte fehér állami iskolába íratni gyermekét. Kilenc bátor ifjú indult el iskolába 1957. szeptember 4-én az arkansasi Little Rockban, ám a kormányzó útjukat állja a Nemzeti Gárdával (ekkoriban Bill Clinton szaxofonozik ott az iskolai bandában, mielőtt Ő is arkansasi kormányzó, majd elnök lesz).
Az iskola kénytelen felvenni a fekete diákokat, a tanévzárón hősünk mond beszédet.

30 éves korára az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának országosan, sőt nemzetközileg elismert vezetőjévé válik. Nehru indiai miniszterelnök meghívja Indiába, ahol Gandhi hívei kitárt karokkal fogadják. Hazatérve szomorúan látja, hogy a feketéket nem szolgálják ki az éttermekben. Ülősztrájkokat szerveznek. A mozgalom hatására eltűnnek a "Feketéket nem szolgálunk ki" táblák az üzletek falairól.

A buszokon továbbra is csak kijelölt helyekre ülhetnek feketék. Válaszul kockázatos útra indulnak a szabadságutasok - Freedom Riders. Az erőszakmentes, de provokatív akció meghozza sikerét. Megszüntetik az utazásokat érintő szegregációs törvényeket.

Évente letartóztatják, több merényletet kísérelnek meg ellene. Érzi valami nagy tüzet kellene cserébe rakni... 24 évesen 200 000 embert szervez Washingtonba a Menetelés a munkáért és a szabadságért eseményre. A Lincoln-emlékmű előtt (Forest Gumps is itt beszélt a vietnami háború ellen) hősünk mondja el a világtörténelem legismertebb álmát:

"Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.

Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…

Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket."

35 évesen a legfiatalabbként Nobel-díjat kap. További megmozdulásokat szervez. 1968 április 4-én egy motel erkélyén fejbelövik. Gyilkosát, James Earl Rayt a londoni Heathrow repülőtéren fogták el, ahol hamis kanadai útlevéllel próbált megszökni. 99 év börtönbüntetésre ítélték.

Születésnapját nemzeti ünnepnek nyilvánítják. Szobrát a westminsteri apátság szentjei között találjuk.

2009. január 15-én Amerikában és világszerte megünneplik Martin Luther King  80. születésnapját. Január 20-án Barack Obama beköltözik  a Fehér Házba. Hoszzú az út az első rabszolgától az első fekete elnökig.

Tovább!

Botránypolitológus akarok lenni

Krisztusi korba léptem ma. A múlt héten túléltem egy autóbalesetet, hamarosan gyermekem születik. Minden adva van, hogy egy kicsit átgondoljam az életem folyását.

Nem kívánom személyes dolgaim boncolásával terhelni az Olvasót. Helyette egy kiváló elme élettörténetét szeretném bemutatni. Samuel P. Huntington, amerikai politológus-történész munkássága önmagában is megér egy misét, gondolatait, véleményét érdemes áttranszformálni közép-európai világunk jelenségeinek jobb megértéséhez.

Huntington páratlan karriert futott be, 56 éven át a Harvard Egyetem tanára volt. Nem rosz móka a világ legjobb egyetemén tanítani, ám a világhír elnyeréséhez ez még önmagában kevés. Huntington hüvelykujját a világ ütőerére nyomva kiváló intuícióval érezte meg a világpolitika legfőbb kérdéseinek aktuális szívverését. Amerikában egy tudósnak is törődnie kell munkájának marketingjével. Kritikusai gyakorta fanyalogtak témaválasztásain, amelyek mindig divatos témákat jártak körbe. Egyet azonban biztosan ki lehet munkáiról jelenteni: sosem az aktuális korszellemet lovagolta meg, munkái mindig bátran a többségi főárammal szembe mentek.

 

Az akadémiai életen túl a tágabb közönség köztudatába egy 1993-ban publikált munkájával került, amely A civilizációk összecsapása címet viselte. A tanulmányt hamarosan egy bővebb könyv is követte, amelyet magyarul is olvashatunk és azóta a jelenkori politológia egyik sarokkövévé vált. Minden nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elemző hozzá képest definiálja magát. E munka válasz volt Francis Fukuyama hasonló hatású munkájára A történelem végéről, amely a liberális demokrácia világát jövendölte a 21. század fő tendenciájaként. Huntington ezzel szemben a kulturális identitásokon alapuló konfliktusok eljövetelét vizionálta.

 

A világot nyolc civilizációra osztja történelmi tényezők alapján (Kína, a hindu civilizáció, Japán, Latin-Amerika, Afrika, iszlám, az ortodox, valamint a nyugati kereszténység). A fő konfliktusok a kulturális identitások kereszttüzében alakulnak ki, amelyek középpontjában az iszlám világ fog állni. 2001. szeptember 11-e után lanyhult a korábbi kritikák éle, ám mindmáig sokan bírálják világlátását. A globalizáció egységesítő tendenciái is halványulni látszanak pénzügyi és energia válságokkal tarkított mindennapjainkban. A nyolc civilizáció leírása párját ritkító és olvasmányos, ajánlom mindenki figyelmébe. Érdekes egy pillantást vetni a Kelet és Nyugat közti határra, amely kettészelve Romániát és a Balkánt a történelmi Magyar Királyság határainál fut (ortodox és katolikus-protestáns világ közti határ:).

Huntington másik legismertebb műve a demokrácia terjedéséről szól történelmi perspektívában: Harmadik hullám: demokratizálódás a 20. században. Ebben nagy ívű összefoglalást adott az 1974 óta Dél-Európában, Latin-Amerikában és a volt szovjet birodalomban lejátszódott rendszerváltozásokról, beleillesztve őket a demokrácia terjedésének 150 éves folyamatába.

Legutolsó könyve, amelyet éppen halálakor olvastam az amerikai identitás változásait írja le. A nyugati protestáns értékek legnagyobb kihívásaként a spanyol ajkú hispán bevándorlást írja le hátborzongató nyitottsággal, lerombolva a politically correct álszent nyelvezetét.

Munkái mellet érdemes elgondolkodnunk az ételmiségi pálya különbségein Amerikában és tájainkon. Huntington élete végéig nyíltan vállalta, hogy a demokratákra szavaz, miközben írásai a neokonzervatív hullám alapművei közé tartoznak. Konzervatív nézeteivel több, mint fél évszázadon át egy multikulturalizmusáról híres tanszék oktatója lehetett. Bátran politikai tisztséget is vállalt a Carter adminisztrációban (demokrata elnök). Korábbi szerzőtársa, Zbigniew Brzezinski vezetése alatt a Nemzetbiztonsági Tanács biztonságpolitikai tervezőrészlegének koordinátora volt. A legszimpatikusabb számomra nem is a politikába való bejutás - ez a csatorna nálunk is rendelkezésre áll, hanem a nyitott visszaút lehetősége. Van átjárás a magas tudomány és a nagypolitika világa között. A politikai ciklus végével az akadémiai világ tárt kapuja várja a politikust, aki a legnagyobb természetességgel térhet vissza tanszékére anélkül, hogy pártkatonának tekintenék. A tanszék presztízsét is csak növeli a politikai funkció betöltése.

A Felvidék nem Amerika. A "független értelmiségi" állatfaj azonban nálunk kihalóban van. Nehéz mifelénk egyetemi karriert befutni, politikai tisztséget betölteni, a főáramtól eltérő gondolatokat nyilvánosan papírra vetni. Itt mindenkinek több sapkája van. Egy személyben mindenki MKP-és, Csemadok-os, helyi dalárdatag és még sorolhatnám (a fiatalabbak Via Nova ICS-sek, DH-sok, MIK-esek). Ez meggátolja a társadalmi párbeszédet, függőségi viszonyokat teremt elvileg független intézmények között (majdnem minden civil szervezet vezetője MKP vezető is valamilyen szinten). A jól működő civil szféra megerősödésének így egyetlen útja lehetséges. Nevezzük ezt "komoly politológiai szakterminológiával": "egysapkásodásnak".

Huntington sikerének egyik magyarázata az öntörvényűsége, vagyis az, hogy politikai véleményét nem kötötte a pártok irányvonalához. Botránypolitológusként szerepelt újságok címlapjain.
Botrány, hogy nálunk ilyen kevés található e kivételes fajtából.

Tovább!

Fekete karácsony Obamával

2008 a pekingi olimpia mellett Barack Obama győzelmének az éve volt. Itthon elméláztunk azon, vajh mily szép is lenne egy magyar vagy roma elnök Szlovákiában. E utópiahullámot kerülni szeretném ebben a bejegyzésben. A karácsonyi nagy nyugalom heteiben az ünnepi rituálékon túl kiadós olvasással tengetem napjaim. Nem terveztem elolvasni, ajándékként mégis a kezeim közé került Obama 2006-ban írt könyve (Vakmerő remények, gondolatok az amerikai álom újraélesztéséről, The Audicity of Hope, Thoughts on Reclaiming the American Dream). Mielőtt megkaptam éppen elolvastam Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái című remekét. Egy frissen megválasztott demokrata elnök és az egyik leghíresebb konzervatív politológus írása. Lássuk csak mennyire eltérően látják Amerikát és a világot ők ketten. Olyan ez, mintha Huncsík Péter és Duray Miklós írásait böngésznénk idehaza.

A politikusok által írt könyvek két kategóriára oszthatóak: amint a bor, úgy az ilyen könyv is lehet "jou" vagy csak szörnyen "ouh". Barack Obama könyve 2006-ban jelent meg és meglepően őszinte. Ritka dolog ez manapság, egy ültömben el is olvastam.

A bevezetőben Amerika legfőbb gondjaként a mindent átható megosztottságot tartja  Demokraták és Republikánusok között. A választási rendszer " a győztes mindent visz" szabálya miatt nem lehet a legcsekélyebb megegyezésre jutni alapvető kérdésekben.

"Nyilvánosan alig találkozni reális önértékeléssel, magába nézéssel, felelősségvállalással bármelyik oldalon, nem beszélve arról, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismerjük el azt, hogy esetleg mi is felelősek lehetünk a rövidzárlatért. Ehelyett, amit hallani - és nem csupán kampányokban, de vezércikkekben, könyvekben, sőt a folyamatosan teret hódító blogvilágban is - , az csupa bírálat-visszautasítás és felelősségáthárítás. Az ember - ízlése szerint - a jelenlegi helyzet kialakulásáért okolhatja a radikális konzervativizmust vagy a perverz liberalizmust, a nagy olajcégeket vagy a mohó ügyvédeket, a vakbuzgó hitszónokokat vagy a melegaktivistákat a Fox News tévéadót vagy a New York Timest."

Ugye milyen ismerős, Fidesz - MSZP, Fico  - ellenzék, Bugár - Csáky, ha ezek megegyeznének egymással mindjárt eljönne a Kánaán azon nyomban. Nem kell itt vitatkozni, álláspontokat ütköztetni - meg kell egyezni oszt kész. Az ilyen populista duma mindig borzolja az idegpályáimat, tán nem a demokrácia lényege a nézetek szabad pluralizmusa, miért kellene mindenkinek egyetérteni mindenben. Az olyan diktatúra szagú valami - pionírnyakkendő színe és pitralon szaga van. 

Lassan azonban én is rengeteg olyan parttalan vitát látok magam körül, aminek semmi értelme. Tényleg vannak dolgok, amelyekben meg lehet és meg is kell találni a közös nevezőt.  Különben sehova nem vezető viták foglyaivá válunk - pl. oktatási és nyelvtörvény Szlovákiában. Mit mond erre a gyümölcsnevű frissensült amerikai elnök:

"Persze másról is kellene beszélni. kellene beszélni arról a sokmillió amerikairól, aki nap mint nap szorgalmasan végzi a dolgát. bejár a munkahelyére vagy éppen állást keres, viszi a saját vállalkozását, segít a gyerekeinek a házi feladat megoldásában, harcot vív a magas gázszámlákkal, az elégtelen betegellátással, vagy küzd egy olyan nyugdíj megszerzéséért, aminek a folyósítását valahol valamilyen csődbíróság letiltotta. ezek az emberek mind-mind reménykedni és remélni szeretnének, de félnek a jövőtől. Az életünk tele van ellentmondással és bizonytalansággal. És minthogy a politika olyan keveset foglalkozik mindazzal, ami velünk naponta történik - mert azt már megértették, hogy a politika üzlet, nem pedig szolgálat, hogy a politikai viták pedig inkább csak cirkuszok, ramazurik-, ezért befelé fordulnak, és egyúttal el is fordulnak a hangos, gyűlölséggel teli, vég nélküli perpatvaroktól."

Ez még mindig nagyon populista szagú duma, ám ekkor elkezdi kifejteni gondolatait a megoldási lehetőségekről.  Itt kezd izgalmassá válni a történet. A megoldás a visszatérés az eredeti értékekhez, ahhoz, amit Huntington Amerikai hitvallásként ír le.

"Maguktól érthetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve, hogy a teremtő mindenkit bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel, és hogy ezen jogok közé tartozik az élethez, a szabadsághoz és a  boldogsághoz való jog." (Ezt nem Obama írja, ezek a Függetlenségi Nyilatkozat kezdő sorai 1776-ból.)

Seymour Martin Lipset, az egyik legismertebb politológus őt kulcsfontosságú elvben határozza meg a Hitvallás velejét: szabadság, egyenlőség (az esélyeké és a tiszteleté, nem pedig az eredményeké vagy az életkörülményeké), individualizmus, törvények által korlátozott kormányzat és laissez-faire (azaz a dolgok szabad folyása). A Hitvallás központi eszméi csaknem teljes körűen a protestáns értékekből erednek. Nem alkottak hasonlót a szárazföldi Európában, sem a muzulmán, buddhista, ortodox, konfuciánus, hindu, zsidó, katolikus, de még a lutheránus és az anglikán kultúrában sem. 

Demokrata, republikánus, fekete, fehér, sárga egyaránt egyetért magáénak vallja az individualizmus és e munkaerkölcs alapvető értékeit. Egy átlag amerikai évente 350 órával dolgozik többet, mint európai társa. a tizenévesek 60 százaléka dolgozik, háromszor annyit, mint a többi iparosodott országban. A szabadságot gyakran bűnnek érzik, gyanakvással tekintenek a munka nélkül töltött időre. Ezeket a statisztikákat, mindig enyhe kétellyel olvasgattam korábban, azonban 2006-os amerikai utam során megbizonyosodhattam azok igazáról. 

Mielőtt tovább lépünk életünk kavargó forgatagában álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk át vajon mifelénk magyarok közt a Kárpát-medencében hány olyan alapvető érték van amelyben egyetértünk és identitásunkat arra alapozzuk:

közös nyelv, ezeréves történelmünk sikerei és kudarcai Szent Istvántól a királyság széthullásáig, magyar nemzet határokon átívelő egysége (december 5. után azért egy kérdőjelet tegyünk ide?), tehetséges népnek tartjuk magunkat, akiket csak a történelem sorsrontó viharai akadályoznak meg a kivirágzásban.

A munkaerkölcsünket a kommunista múlt tartja még mindig béklyókban, az egyéni sikerre sandán tekintünk (nehogy má a szomszédnak zöldebb legyen a kertje), tehetségeink külföldre menekülnek, a munka nem érték - az anyagi vagyon fétissé vált. Sikeres gazdagjaink pedig minden nap elfelejtenek áldozni az őket körülvevő közösség oltárán.

Obama egy jó sztorit hoz kontrasztként a világ leggazdagabb emberével való találkozáskor:

"Warren Buffetnek, a Berkshire Hathaway elnökének az irodájában öltem. Hallottam már Buffet híres szerénységéről és egyszerűségéről - hogy még mindig ugyanabban a házban lakik, amit 1967-ben vásárolt, és hogy gyermekeit mind az omahai állami iskolába járatta. Mégis kissé meglepődtem, amikor beléptem ebbe a furcsa omahai irodaházba - amely nyugodtan lehetett volna egy biztosítási ügynök irodája is. "Jöjjön ide hátra", szólt ekkor egy női hang. Körülnéztem  és a sarokban megláttam magát az Omahai Pénzcsinálót, amint nevetgél valamin a lányával, Susie-val és az asszisztensével. Öltönye kissé gyűrött volt, bozontos szemöldöke magasan tornyosult a szemöldöke fölött. Buffett azért hívott Omahába, hogy az adópolitikáról beszélgessünk. pontosabban azt akarta tudni, hogy Washington miért csökkenti tovább az ő jövedelmi körébe tartozók adóját, miközben az államháztartás csődben van.

 _ Minap elvégeztem egy számítást - mondta, amikor leültünk a szobájában. - habár sosem folyamodtam adókedvezményekhez és sosem volt adótanácsadóm, most, miután kifizetjük a bérért járó adót, mint mindenki más összeget, én arányosan kevesebb adót fizetek be, mint a saját recepciósom. Majdnem biztos vagyok abban, hogy alacsonyabb adókulccsal adózom, mint az "átlag amerikai". 

 - A szabad piac a legjobb módszer, amit eddig kitaláltak, arra, hogy az erőforrásokat a lehető leghatékonyabb és legjövedelmezőbb módon aknázza ki - mondta. - A kormány nem jól muzsikál e téren. Viszont a szabad piac sem igazán megfelelő arra, hogy biztosítsa a megtermelt javak tisztességes vagy bölcs elosztását. Ezeknek a javaknak egy részét vissza kéne forgatni az oktatásba, hogy az újabb nemzedékeknek is jó esélyei legyenek, és hogy fenntartásuk az infrastruktúrát, meg hogy valamiféle biztonsági hálót nyújtsunk mindazoknak, akik a piacgazdaság vesztesei.

Itt vagyok például én. Nekem történetesen volt tehetségem ahhoz, hogy jól forgassam a tőkét. De hogy használni is tudjam ezt a képességemet, ahhoz kellett ez a társadalom, amelybe beleszülettem. Ha egy vadászó-halászó törzs tagjának születtem volna, ez a tehetségem teljesen haszontalan. S mivel nem tudok gyorsan futni, nem vagyok különösebben erős, valószínűleg valamilyen vadállat vacsorájaként végeztem volna. de elég szerencsés voltam ahhoz, hogy akkor és oda szülessek, amikor és ahol a társadalom értékelte ezt a tehetségemet, jó oktatást biztosított, hogy fejleszthessem képességeimet, és olyan jogi és pénzügyi rendszert alakított ki, amely lehetővé tette számomra, hogy azt csináljam, amit szeretek, és ráadásul még sok pénzt keresek. A legkevesebb, amit tehetek az az, hogy igyekszem ennek egy részét visszafizetni."

Hát egy két ilyen figura nálunk is elkelne.

Amikor ideértem a bejegyzés írásánál olvastam, hogy meghalt Samuel P. Huntington. Nagy koponya volt. Nyugodjék békében.

Obama két hét múlva beköltözik a Fehér Házba, Huntington halott, Warren Buffett szegényen fog meghalni - vagyonát egy alapítványra hagyja. Itthon fagy van odakint, de hó nem esik, korán sötétedik. Fekete karácsony.

Tovább!

"Nyelvében él a nemzet" Bratislavában él a Mikolaj

A szlovák parlament a héten elfogadta a kisebbségi tankönyvek nyelvhasználatát szabályozó törvényt. Történelmi pillanat: 2006 óta ez az első kis szeretetlabdacs, amelyet felénk, felvidéki magyarok irányában cuppantott a pozsonyi törvényhozás. Az MKP-nak sikerült balról és jobbról is támogatást szerezni egy józan ésszel valóban nehezen visszautasítható törvénytervezethez, amelyet ha nem is eredeti formájában, de legalább elfogadható kompromisszumként fogalmaztak át.

Az első eufóriahullámok elülte után gondoljunk bele miről is szólt a történet valójában. Egy ultranacionalista (ezért nem perelhet be Slota) párt által jelölt oktatásügyi miniszter egy előző este elfogyasztott nehéz vacsora és a mellé leöblített pár pohárka tömény borovicska hatásától alig eszmélve úgy gondolta szabályozni fogja a magyarok nyelvét. A Pepsi után szabadon "No Pozsony, maximum Bratislava". A gondolatot tett - botrányos bábeli tankönyvek kiadása követte. Nyelvművelő műsorokat sugározni (Grétsy László forever) nemes dolog, de hogy veszi bárki is a bátorságot (még ha bársonyszék ringatja is alsó felét) ahhoz, hogy egy számára idegen nyelv természetes szabályait és használatát átírja. A nyelvet, édes anyanyelvünket amelyen álmodunk és amelyben nemzetünk él!!!

S vajon tudjuk-e, honnan származik az ugyancsak mindenki által ismert „nyelvében él a nemzet” szállóige? Nem is olyan egyértelmű.



"Kisfaludy Károly A kérők című vígjátékában már ír hasonlót: „Nyelv teszi a nemzetet.” De ez még nem a mai forma. A szállóigét a tudós társaságot, az Akadémiát alapító Széchenyi Istvánnak is tulajdonítják. Valóban van hasonló mondata a Hitelben: „Az egészséges nemzetiség… fő kísérője a nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad, a nemzet is él.” Ez a mondat azonban, csakúgy, mint az Arany János Egressy Gábornak című verséből származó alábbi idézet, nem pontos megfelelője a mai szólásnak: „Félre, kishitűek, félre! nem veszett el – / Élni fog, nyelvében, élni művészettel / Még soká e nemzet!”


Grétsy László találta meg az eddigi legrégebbi forrást Kőváry László Székelyhonról című, 1842-ben Kolozsváron megjelent könyvében a kis háromszéki faluról, Laborfalváról szóló fejezetben: „Ha bémegyünk egy fővárosba, s látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. … Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet. Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.”


Újabban, persze, sokan „korszerűsítik” a mondást: nyelvekben él a nemzet, nyelvben élnek a nemzetek, sőt, posztmodern, ironikusan kérdő formában: mijében él a mi?" Olvashatjuk Balázs Géza: Anyanyelvművelés című írásában.

De ne szaladjunk a dolgok elébe. A blogbejegyzés témája a magyar nyelv használata Szlovákiában. Újabban a szokásommá vált, hogy nyaranta a Kárpát-medence (ez ugye nem csak Szlovákiát jelenti a Belügyminisztérium szerint) szabadegyetemeit és fesztiváljait csatangolom körbe. Amióta felfedezték a digitális fényképezőgépet olthatatlan szomjat érzek az iránt, hogy pár nap leforgása alatt több száz képet készítsek a legkülönbözőbb témákban. Az alábbiakban egy képgalériát bocsátok közre, amelyben nyomon követhetjük a magyar nyelv hivatalos helyzetét Magyarország határain kívül.

Kezdjük a hivatalos nyelvhasználattal. Hosszas belpolitikai csatározásokat követően sikerült elérni, hogy azon települések nevét, ahol 20% felett élnek kisebbségek azok nyelvén is fel lehessen azt tüntetni.




Persze azért, hogy a kósza turul is láthassa merre száll éppen, nagy betűvel szlovákul, kis betűvel magyarul. Már ha éppen nincs letépve vagy lefestve a liberális kék tábla (tudjuk Slovensko Slovákom, Komárno Komárom).

Ha egy városrészbe érkezünk magyar feliratot már hiába keresünk.

Nézzünk egy példát arra, hogyan is néz ki ez a Balkánon, a nacionalista Romániában.

Egyéb földrajzi neveket minden esetben szlovákul találunk. A folyók bizony csak államnyelven hullámzanak és folynak mifelénk. Ezt egyébként mindenhol így láttam, de azért tán csak nem áradna meg bőszül ha magyarul is kiírhatnánk azt, hogy

De ne csak autózzunk. Találós kérdés. hol található ez a tábla:

a, Szlovákia

b, Magyarország

c, Ausztria

Az omladozó vakolat miatt a labancok kizárva. Nemzeti érzelemből tippeljünk a b, válaszra. Jól tesszük, a komáromi (ahogy néha hallom Túl-Komárom) vasútállomás tábláját láthatjuk a képen.

Nézzük, hogyan is néz ki mindez Rév-Komáromban.

Tegyünk is gyorsan feljelentést az ügyészségen, ahol ez a felirat fogad:

Vajdaságban, ami képzeletünkben szintén egy nagyon balkáni ország része, a sértettet ezek a feliratok üdvözlik:

Jó jó értjük, na Slovensku po slovensky. Nézzük inkább a magánszférát. Tankoljunk egyet a magyar tulajdonban lévő benzinkúton.

Magyarok nyugodtan rágyújthatnak egy cigarettára, elvégre csak szlovákul van kiírva.

Ha tankolás után maradt még pénzünk (zuhan az olajár, naná, hogy maradt) ugorjunk el a Tesco-ba. Először Magyarországon:

Majd, mivel a Csallóköz mégis csak a zöldségtermelés fellegvára, azt inkább vásároljunk a gútai TESCO-ban.

Ha egy 18 év alatti magyar ifjonc a magyar felirat hiánya miatt borba fojtaná bánatát, tegye meg nyugodtan, magyarul ez sincs kiírva.

Ezek után nem is érdemes felelőtlenül elkölteni azt a sok pénzt. Tegyük inkább bankba. Merre is van?

A Vajdaságban ugyanebben a helyzetben lehet egy kicsit nosztalgiázni a cirill betűkkel (már akinek kötelező volt az orosz hajdanán).

Ennyi kép mára elég is lesz. Egy dolgon azonban érdemes elgondolkodni. Ha a hivatali nyelvhasználatnak a politikai akarat hiánya szab gátat, legalább az állam keretein kívül a magánszférában tegyük magasabbra a lécet. A TESCO nem nacionalista, egyszerűen nem érzi fontosnak, hogy magyar környezetben magyarul is ki legyenek írva a feliratok. Elég lenne egy kis civil kurázsi, pár figyelmeztető levél vagy képeslap, az angol központban máris bejelezne a sziréna és szemrebbenés nélkül kiírnák azt, hogy "Köszönjük, hogy nálunk vásárolt".

Nyáron a tusnádfürdői szabadegyetemen Világi Oszkár beszélt arról, hogy hamarosan a Slovnaft kutakon magyarul, keleten ruszinul sőt Zsolnán koreaiul is ki lesznek írva a feliratok. Úgy legyen, türelmetlenül várjuk.

Zárásként két kis nyalánkság valahol Európában.

Amikor megláttam Székelyföldön a rovásírással kiírt feliratot, úgy lefékeztem, hogy hátulról majdnem belém hajtott egy lovas kocsi.

És hogy a gyengébbik nemről se feledkezzünk meg, egy teljesen Politically Correct tábla Zentáról:

Köszönöm a figyelmüket.

Ďakujem za Vašu pozornosť.

Thank You for Your attention.




Tovább!